Fitoterápia
Fitoterápia a kozmetikában – megfelelő étrend, valamint a gyógynövények hatékony alkalmazásával (tea, krém, tinktúra, pakolás, illóolaj stb.) – javul közérzetünk. Az ember egész megjelenése kellemesebb, vonzóbb lesz, hiszen aki jól érzi magát a bőrében, kiegyensúlyozottabb, ellenállóbb a betegségekkel szemben, ezáltal egészségesebb.
Fitoterápia alatt a betegségek olyan természettudományos alapokon nyugvó kezelését értjük, amelyben növények, növényi részek és az azokból előállított készítmények segítségével végzik a gyógyítást.
Ebben az évtizedben újra felfedeztük a gyógynövények gyógyító, szépítő tulajdonságait és a hatékony bőrápolás szolgálatába állítottuk. Az emberiség már több ezer éve használ különböző növényeket, növényi részeket a betegségek enyhítésére, illetve megszüntetésére. A kozmetikai termékek legalább 90%-a tartalmaz gyógynövényeket.
Talán nehéz elképzelni, de még a legegyszerűbbnek tűnő, csak egyféle levélből készült főzet is bonyolult, komplex hatásra képes, mert egyszerre többféle hatóanyagot is tartalmaz. Két vagy több gyógynövény kombinálásával már igen összetett, egymást kiegészítő, sőt egymást erősítő hatást érhetünk el. Érthető tehát, hogy manapság reneszánszukat élik a gyógynövényekből készült természetes főzetek és készítmények.
A széles körben elterjedt vélemény, miszerint a növényi gyógyító anyagok veszélytelenek, téves. Még az enyhébb hatású növényi anyagok is okozhatnak mellékhatásokat nem megfelelő alkalmazás vagy túladagolás következtében. Más növények viszont, csak meghatározott időtartamú szedés esetén hoznak eredményt. Javasolt, hogy szakértő irányításával alkalmazzuk ezen szereket. A befektetett idő viszont meghozza a várt eredményt, mégpedig káros mellékhatások nélkül.
Bőrünk egészen specifikus, csak ránk jellemző – gondoljunk csak az ujjlenyomatra – elárulja éppen aktuális egészségi állapotunkat. A valódi tüneteket megelőzve, a bőrön sokkal hamarabb megmutatkoznak a betegségek első jelei. Bármely belső szervi zavar kivetül a bőrre, mivel minden belső szerv reflexiós területe.
Egy pirosodás, duzzanat, gyulladás sohasem véletlen, mind egy-egy belső folyamatra utalnak. Ezen felül a bőrön mutatkozik meg minden átélt pszichikus folyamat és reakció is. Néhány magától értetődő folyamat: elpirulunk a szégyentől, verejtékezünk félelmünkben stb. A bőr elektromos vezetőképessége kívülről nem látható, de műszerekkel mérhető. Ez is bizonyítja, hogy a bőr egy nagy projekciós felület, melyen mind a szomatikus, mind a pszichés folyamatok láthatóak. Rendszeres kezeléssel – megfelelő étrend, gyógynövényes kúrák és krémek alkalmazásával – javul közérzetünk. Az ember egészségesebbnek érzi magát, egész megjelenése kellemesebb, vonzóbb lesz, hiszen aki jól érzi magát a bőrében, kiegyensúlyozottabb lesz, ellenállóbb a betegségekkel szemben, ezáltal egészségesebb.
A legtöbb bőrprobléma hátterében valamilyen belső, szervi rendellenesség áll. Például az egyik legáltalánosabb tünet a száraz bőr. Kézenfekvő, hogy jó zsíros krémmel próbáljuk megoldani a problémát, de van olyan kozmetikus aki még azt is eladja nekünk, hogy ultrahangos kezeléssel tudjuk csak megoldani ezt a gondot. Sajnos a tapasztalat nem igazolta vissza egyik megoldást sem. De – azt igen, hogy a ligetszépe olaj belső, kúraszerű (3-6 hónap) alkalmazása + a megfelelő tápláló krémek használata (nem össze-vissza bármi) helyreállította a bőr minőségét.
Ezért tartom fontosnak, hogy a kozmetikai kezelések alkalmával párhuzamosan a külső kezelések mellett a belső kezelések is megjelenjenek. Sorolhatnám a különböző szépséghibákat, pl. ödémás szemek, foltok megjelenése, tágult hajszálerek, stb. mind egy-egy belső folyamatot próbálnak nekünk tükrözni.