Bőrápolás változó korban
A változás kora orvosi szakszóval „klimax”, életünk teljesen normális fejlődési szakasza. Nemcsak nőket, hanem férfiakat is érintő folyamatról beszélünk, mely andropauza néven került a tudományos érdeklődés körébe. Tehát mindenkit érintő fontos életszakasz a klimax, erre utal a görög szó jelentése is: „átmenet a fontosabb felé”. Szerencsére ma már egyre többen tekintünk úgy erre a folyamatra, mint természetes fejlődési szakaszra, nem pedig mint betegségre vagy bármilyen törésre. Kétségtelen mind a testi, mind a lelki változások megjelenése, a nemi mirigyek tevékenysége fokozatosan csökken, a menstruáció megszűnik. Sokszor ezek a folyamatok negatív hatással vannak hangulatunkra, de elsősorban esélyt ad az áthangolódásra, és az új életszakaszra való tudatos felkészülésre.
A változó kort három szakaszra szoktuk bontani, az első szakasz 40 és 50 év között, az un. premenopauza, a petefészek csökkent aktivitása jellemzi. Jellemzői közé tartozik egy-egy menstruáció kimaradása, néha hosszabb, vagy a vártnál jóval rövidebb megléte. A jelenség fő oka a progeszteron szint csökkenése. Az ösztrogénszint is csökken, de a két hormon egyensúlyi állapota nem stabil, kifejezetten labilis. Megjelennek a kísérő tünetek is: hőhullámok, vízvisszatartás, alvászavar, fejfájás, mellfeszülés.
A második szakasz kb.50-55 éves korra tehető, a menopauza véglegesnek számít, a ciklus teljes elmaradása jellemzi.
Az utolsó szakasz tíz évvel később várható, a postmenopauza, a klimax tünetei lassan megszűnnek. Kozmetikai elváltozások: pigment rendellenességek, májfoltok, szeplők, a faggyúmirigyek és verejtékmirigyek működésének csökkenésével megváltozik a bőrfelszíni emulzió összetétele kialakul a mélyrétegi vízhiány. Az orcákon megjelennek az ún. rosacea korai tünetei: kitágult erek, gyulladásra hajlamos érzékeny bőr először aktív, majd passzív vérbőséggel.